4. fejezet - Disaster

Sziasztok, Drágák! Sajnálom, hogy eddig nem hoztam a frisst, de családi programon voltam, aztán kórházba kellett vonulnom, és kész őrültekháza volt itthon is utána. Talán unalmas lett, rövid, és késett, de azért fogadjátok szeretettel! :)

Pusszantás, Nilla

4. fejezet – Disaster

„Ez most már nem lehet egy gyenge kis szellő, amit megállít egy ócska kis felhő. Nekem vihar kell, mennydörgés...”

            Justin reggel álmában is mellém bújt, ettől pedig jóleső érzéssel telt meg a mellkasom. Két napja azzal győzködtem magam, hogy nem kell Dorianra gondolnom folyton. Próbáltam kiverni a fejemből, komolyan igyekeztem, de nem sikerült. Ahogyan táncolt, és ahogyan csókolózott azzal a lánnyal... Félek, a pillanat örökké belém égett. Meg akartam mutatni, hogy milyen erős vagyok, de ez csak kívülről tűnhetett annak. Belülről ugyanis végtelenül gyengének éreztem magamat. Arra gondoltam, hogy szükségem van arra, hogy lássam őt. Edzésre akartam menni, és figyelni, hosszú órákon keresztül. Ezért a gondolatért pedig végtelenül haragudtam magamra. Nekem itt volt Justin, akit nagyon, de nagyon szerettem. Nem dobhattam el egy hosszú kapcsolatot csak úgy a pillanat izgalmáért! És különben is. Justinba szerelmes vagyok, az érzelmeim irányítanak. Amit Dorian iránt érzek, az pedig nem más, mint színtiszta kémia. Semmi több, pusztán az ellentétek vonzzák egymást.

            Kikászálódtam az ágyból, és a konyhába siettem egy kis kávéért. Azonban amikor kiértem, meglepve tapasztaltam, hogy Mandy, a húgom is ott ténykedik.

- Szia, Tesó! – köszöntött álmosan. – Régen láttalak.

- Szia, hugi! – intettem neki. – Igen, ami azt illeti, tényleg. Későn járok haza az edzésekről, és ez nem könnyíti meg a dolgunkat. Pedig már akartam veled beszélni, megfogalmazódott bennem egy új táncruha ötlete.

- Mesélj! – csillogó szemekkel letette elém a bögrét, én pedig hosszú és kimerítő leírásokat adtam neki a fejemben lévő kollekcióról.

- Hát ez csodálatosan hangzik! Ah, komolyan mondom, hogy alig várom már, hogy esedékes legyen őket megvarrni! Imádni fogom! Lenna, komolyan mondom, ilyen ötleted talán még sosem volt!

- Mármint, ennyire jó, vagy...?

- Ennyire jó! – kuncogott fel. – És mi a helyzet Justinnal? Mostanában ő sem lóg itt nálunk annyit, mint régen...

- Tudod, hogy nem lakunk együtt.

- Igen, pusztán annyi időt töltötök együtt, mintha úgy lenne. De a kettő komolyan nem ugyanaz.

- Most szemtelenkedsz velem, édes húgom?

- Kicsoda? Úgy nézek én ki? Képes lennék én rá? Dehogy! – kacagott tovább. Szemmel láthatólag nagyon jól szórakozott rajtam. Én kevésbé élveztem a szituációt.

- De hogyha így visítasz simán felkelted! – vetettem oda, mint akit nem érdekelnek a megjegyzései sorozata. Ezzel tudtam, hogy elérem a kívánt hatást.

- Ha-ha! – motyogta lelombozva. – Na, én megyek fürdeni, te pedig készíts a lovagodnak kávét, mert ha jól hallom, már kifelé csoszog a birodalmadból! – azzal kecsesen elsétált. Hihetetlen, hogy ez a lány már kora reggel is ennyire kirobbanó formában van. Pörög, magyaráz, pont nem olyan, mint aki alig pár perce kelt fel.

            Justin tényleg megjelent néhány perccel később a konyhában, és kávéért sopánkodott. Én pedig voltam olyan jó és kedves háziasszony, hogy főztem az uramnak egy újabb adag feketét. Jót mosolyogtam magamban ezen a hasonlaton, majd Justin ölébe huppantam.

- Hogy érzed magad? – kérdezte.

- Jól köszönöm. Kipihent vagyok, és fitt. Jöhet délután a kicsik edzése!

- Hű, igen, még az is van ma. Gondolom, örülsz, hogy most mi dirigálunk, és nem nekünk Don! – nevetett, majd amikor látta, hogy Mandy kitáncol a fürdőből, óvatosan kicsusszant alólam. – Bocs, cica, hív a természet! – lehelt egy apró csókot az ajkaimra, majd a fürdő felé indult.

Belekortyoltam Justin kávéjába is, csak nem fog megharagudni érte.

            A következő pillanatban azonban olyan dolog történt, ami megváltoztatta a három-négyhetes terveimet előre. Hatalmas zörej hallatszódott a fürdő irányából, majd szitkozódás és ordítás. Nekem sem kellett többször mondani, rögvest felpattantam, és szerelmemhez rohantam. Azonban a látványra egyáltalán nem voltam felkészülve. Justin a vizes, fehér kövön feküdt, és a bokáját fájlalta. Odacsúszkáltam hozzá a vízben úsztatott padlón, hogy segítsek neki felállni.

- Mandy, Jack! – kiáltottam, hogy húgomat, és a hapsiját is iderendeljem. – MANDY!

Nem telt el pár perc, és a felmentő sereg meg is érkezett. Kitámogattuk Justint a kanapéra, én pedig jobban szemügyre vettem a kificamodott bokáját.

- Akkora tócsa volt a padlón, hogy eltanyáltam benne – panaszolta Justin. Mandyre néztem.

- Legközelebb, talán jó lenne, ha nem hagynád magad után úsztatva a fürdőt! – morogtam rá szerencsétlen húgomra. – Tudod, mit jelent ez? Justin nem tud dolgozni a lába miatt, és ha ő nem, akkor én sem! Basszus, pont most kaptam meg a kicsiket, Don pedig... Ki lesz akadva, és elveszi őket tőlem. Most meg mihez kezdjek?

- Szívem, nincs semmi bajom... – mondta Justin, de láttam, hogy fájdalmai vannak.

- Ezt ne is kezdjük el, rendben? Munkámból adódóan elég sok bokát láttam már, és tutira tudom, hogy ez itt fáj! Szóval, most az lesz, hogy elviszlek a kórházba, adjanak rá valamit, aztán felhívom Dont, és szembenézek a végzetemmel...