3. fejezet - Your dance

Sziasztok, Drágáim! :) Meghoztam itt is a frisst, remélem, hogy tetszeni fog. A következő nem tudom mikor fog érkezni, mert családi programra vagyok hivatalos.

Jó szórakozást, és boldog karácsonyt! :)

Pusszantás, Nilla

3. fejezet – Your dance

„Amit érted megélek,
abba már belehaltam volna.
Ezerszer feladnám,
ha nem rólad szólna.”

            Egyszerűen idegesített. Nem volt jobb kifejezés rá. Elmondani sem tudom, hogy mennyire irritált az a félmosoly az ajkain, azok a kihívó pillantások, amelyek azért szóltak, hogy ne hagyjam őket elveszni. Azt hitte, hogy bennem ellenfelére akadt. Azt képzelte, hogy majd én kapva kapok az alkalmon, és úgy viselkedem ahogyan ő. Hát óriásit tévedett. Én nem vagyok olyan.

- Lenna, én komolyan mondom, hogy leütöm azt a csávót, ha így néz téged tovább! – súgta Justin, miközben elkapta a derekamat, és magához rántott. Már vége volt a kicsik edzésének, csak páran voltunk bent, és vártuk a többieket.

- Ugyan már, kicsim! Ne is törődj vele. Szerintem direkt arra pályázik, hogy téged felhúzzon. Ne hagyd magad!

- Igazad van. Te az én barátnőm vagy, csakis az enyém. Egy ilyen messziről jött majom nem fog bosszúságot okozni nekem!

Kuncogni kezdtem. Justin néha hajlamos volt túl nyers lenni. Mint például most is. Ahelyett, hogy felhúztam volna magamat, csak diadalittasan elmosolyodtam. Szeret engem. Nem véletlenül mond ilyen dolgokat.

- Hé, srácok! – intett Don, mire köré gyűltünk. – Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk így együtt, ahogyan Dorian és Rachel táncol. Ti mit szóltok hozzá? – nézett a kérdezettekre.

- Mi nem így készültünk... – kezdett volna mentegetőzni a lány, de Mr. Kretén közbeszólt. Éreztem magamon a pillantását.

- Rachel, miért ne? Táncosok vagyunk, elméletileg... – kuncogott. Dallamos hangja betöltötte a teret. Utáltam magam, amiért jólesett hallani. – Gondolhattunk volna rá, hogy elő kell valamit adni... Cuccot úgyis hoztunk magunkkal, szóval... Semmi akadálya.

- Na, hát ez tök jó! – pacsizott le Don Clyde-dal. – Hátul találjátok az öltözőt!

- Oké, nem lesz gond! – Dorian a táskájában kezdett matatni, majd elővett egy lemezt, és Don kezébe nyomta. – Ezen van a remix, amire az utolsó koreográfiánk készült.

- Rendben, tesó!

            A furcsa páros eltűnt hátul, én pedig ökölbe szorítottam a kezemet. Lenna, Lenna, mi van veled? Nem lett volna szabad, hogy ilyen hatással legyen rád ez a... Kretén. Igen, ez a megfelelő szó rá. Már az első pillanatban megmondtam, hogy egy önelégült majom, ezt pedig most sem gondolom másképpen. Csak szórakozik velem, mert valamiért kinézett magának. De én nem fogom hagyni, hogy ilyen aljas módon beférkőzzön a tudatomba, és apró darabokra törje a szilárdnak hitt érzelmeimet. Mert akármennyire is rühellem őt, félő, de be kell magamnak vallanom, hogy pontosan annyira jól néz ki. De te jó ég! Miről beszélek? Alig ismerem két órája, és máris utálom... Ez kicsit erős.

            Néhány perc múlva megláttam Doriant kilépni az öltözőből, egy fekete nadrág volt rajta, és egy fekete atléta. A ruhadarab engedni láttatta izmos karját, széles vállát... Beharaptam az alsó ajkamat. Utána Rachel jelent meg, ő egy sárga felsőt, és egy fehér nadrágot viselt. Nagy nehézségek árán ugyan, de elfordítottam róluk a tekintetemet, és leültem a padra, Justin mellé.

- Valami baj van? – súgta oda.

- Nem, nincs. Csak egy kicsit melegem van.

Többek között azért is haragudtam magamra, mert hazudtam Justinnak. Utáltam őt átverni, még ha ilyen kis aprósággal is.  Biztos voltam benne, hogy ő minden egyes álnok szavamat elhitte, ez pedig borzasztó volt. Átvertem a Földön a legcsodálatosabb férfit, és azt az embert, aki mindennél jobban szeret engem. Önző, képmutató dög vagyok.

            Don is leült mellénk, én pedig nem tudtam nem észrevenni kutató pillantásait. Túlontúl régóta ismert már ahhoz, hogy ne tudja, ha valami bajom van. Most pedig volt, de még mekkora! Százkilencven magas, izmos, széles vállú, szőke hajú, pimasz mosolyú veszedelem. Lehetne ennél rosszabb?

            A zene elindult, ők pedig beálltak a kezdéshez, és néhány másodperc múlva táncolni kezdtek. Ahhoz képest, hogy elhatároztam magamban, mennyire nem fog érdekelni, akármit is csinál, meglehetősen nagyot tévedtem. Lebilincselő volt. Csak ott ültem, és ragyogó, csillogó szemekkel meredtem rájuk. Csodálatosak voltak. Mindennél szebbek. Ebben a pillanatban elfelejtettem, hogy utálnom kéne őt, amiért egy szemét alak, de nem sikerült. Megváltozott minden, belőle pedig egy gyönyörű, táncos lábú angyal lett.

            Úgy mozgott, mintha nem létezne a külvilág számára. Úgy, mintha az életéért tenné... Mintha mindig is ezt csinálta volna, ösztönös volt, semmi megkomponáltság nem látszott rajta. Ez pedig a hip-hop műfajnál eléggé szokatlan, de neki sikerült. Néhány perc telt már csak el, ők pedig megálltak. Dorian vágyakozva pillantott a lányra, majd a karjánál fogva magához húzta, és egy könnyed, de annál érzelmesebb csókot lehelt az ajkaira. Halványan elmosolyodtam. Egyáltalán nem voltam boldog, de nem volt más választásom. Örülnöm kellett a boldogságuknak. Mi történik velem? Egyik pillanatban átkozom, és a világ másik végére kívánom, másik pillanatban meg...

            Nem vagyok jósnő, és semmiféle ilyen képességgel nem rendelkezem, ám ettől függetlenül megtudom mondani, hogy itt még nagy gondok lesznek. Főleg velem, s... vele.