2. fejezet - Bonnie and Clyde

Sziasztok, Drágáim! :) Meghoztam a második fejezetet is, köszönöm szépen az elsőben tanúsított kíváncsiságotokat. Remélem, hogy ez a rész is legalább annyira fog tetszeni, mint az elődje. Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást kívánok.

Pusszantás, Nilla

2. fejezet – Bonnie and Clyde

„Nézz rám, ismerj rám, némán szavak nélkül is értem már,
Hogy Te is hiszel a mesékben, hiszel ugyanúgy még talán.”

            Justin kirobbanó erővel tréningelte a többieket. Nekem is segítenem kellett volna, hiszen nem volt semmiféle fizikai gondom, lelki azonban annál nagyobb. Don, az edzőm, és az egész táncklub feje, most hívott fel tíz perccel ezelőtt. Új emberek érkeznek nem is olyan sokára hozzánk. Meg akarnak ismerkedni velünk, de az edzést nem lehetett lemondani, ezért idejönnek. Hurrá! Repesek az örömtől... Don szerint nagyon jók, és pozitívum lesz a csapatunknak a munkájuk. Említette már néhány hete, hogy kifogta az aranyhalat ezzel a két újonc táncossal, de nem igazán tettek rám mély benyomást a szavai. Tiszta ideg voltam, holott nem lett volna rá semmi okom.

- Tíz perc szünet! – mondtam hangosan, miközben belépkedtem a táncosok közé. Kissé furán néztek rám, de nem tudtam mit tenni. Ezt most azonnal meg kellett beszélnem Justinnal. Tudom, hogy ő majd lenyugtat. Ahogyan mindig is.

- Lenna, mi a baj? Egész furán nézel ki...

- Hah, furán is érzem magamat! Most hívott Don.

- És?

- ÉS? Justin, táncosokat küldött hozzánk. Ide. Az edzésre.

- Ez miért olyan nagy baj? Semmit sem csinálunk rosszul, ezt Don is tudja... Kincsem, miért rémít meg ez téged ennyire?

- Nem tudom, Justin. Neked nem is mesélte? Fura.

- Ja, de motyogott valamit az egyik edzés után. Emlegette, hogy szuperek az újak, és velük majd indulhatunk jövőre a Thmax kupáért.

- A táncosok egyik legnagyobb versenye – sóhajtottam. – Thmax... Eddig még sosem kerültünk be a döntőbe.

- Látod, pontosan ezért hívta őket Don ide. Az a hapsi tudja a dolgát, ne parázz ennyire! – kuncogott, majd a kezemnél fogva magához húzott. – Cica, nem kell tartanod semmitől sem. Én tudom, hogy nálad nem jobbak!

- Nálam senki sem jobb – nevetni kezdtem. – Na, jó, vagy mégis... Csak tartok attól, hogy elvehetik a helyemet – húztam el a számat. – Vagy a csoportot tőlünk... Úgy a szívemhez nőttek, hogy képtelen lennék őket elengedni.

- Ezt Don is nagyon jól tudja. Ne félj, semmi ilyesmi még csak szóba sem jöhet.

- Igazad van – bólintottam –, nem kell félni.

- De nem ám! – Az a csibészes mosoly jelent meg az arcán, amit annyira imádtam. Megszorította a kezemet, majd arrébb állt tőlem, és intett a többieknek, hogy ott folytatjuk, ahol az előbb abbahagytuk.

            Nem állhattam tovább tétlenül, miközben ők keményen dolgoztak. Beálltam Justin mellé, és feltűrtem a pulcsimnak az ujját. Váltottam vele néhány szót, hogy melyik mixet tegye be a lejátszóba, majd a táncosaim felé fordultam, és felvázoltam egy új koreográfia ötletét, amit ők mosolyogva vettek. Imádtak új táncokat tanulni, és ez a mostani különösen tetszett nekik.

            Nem telt el húsz perc, és a teremben megfagyott a levegő. Az ajtón belépett Don, és két ismeretlen figura. Felénk tartottak.

- Szia, Don! – harsogták egyszerre a többiek, majd futólépésben elindultak felé. Imádták ezt a srácot, és tudták, hogyha itt van, akkor valami különleges dolog fog történni.

- Sziasztok, Skacok! Na, hogy megy az ugrabugra? – Kiszakította magát a gyűrűből, majd oldalán az ismeretlen párral felénk indult.

- Drága Lenna! – kacagott, majd nyomott két puszit az arcomra. – Justin! Srácok, jöttem, hogy bemutassam nektek a csapatunk új tagjait. Ő itt Rachel – mutatott a vörös, göndör hajú csodaszép lányra –, Ő pedig Dorian. – A srácnak rövid, szőke haja volt, és egy önelégült, idült mosoly volt a képére festve. Az első dolog, ami megfogalmazódott bennem róla, az hogy egy nagyképű bunkó. A második pedig az, hogy piszok jól nézett ki.

- Örvendek a szerencsének! – nyújtott kezet a srác. Hát, még én. Mr. Kretén... Oké, ez nem kicsit volt előítéletes. De hát, ha ennyire idegesített!

- Gondoltam, hogy korábban jövünk, Lenna, és akkor megnézzük az edzéseteket. Mivel utána mi is itt edzünk ma, remélem nem gond – kezdte Don. – De persze, ha zavarunk, akkor...

- Nem, persze, hogy nem! – villantottam egy ragyogó mosolyt. Elvégre, a főnökömmel beszéltem... Nem láthatta rajtam, hogy az új szerelmei mennyire ellenszenvesek nekem. – Üljetek le hátul, úgyis éppen egy új táncot tanulunk.

- Szuper! Ne is vegyétek figyelembe, hogy itt vagyunk. Csak természetesen! – kacsintott rám, majd a helyiség hátuljába, a padok mellé vezérelte az újakat. Újra Justin felé fordultam.

- Szerinted? – morogtam.

- Hát, az tény, hogy elsőre kissé ijesztőek. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem Bonnie és Clyde jut róluk az eszembe! – kuncogott.

- Na, de Justin! – nevettem el magamat, majd játékosan a vállába boxoltam, és dobtam neki egy játékos, aprócska csókot. – Na, akkor folytassuk a forgástól!

Elindítottam a zenét az elejétől, majd beszámoltam, a srácokra néztem, majd Justinra, és táncolni kezdtem, velük együtt. Végtelenül megszokott, ismerős, kedves mozdulat volt ez. A különleges az volt benne, hogy éreztem a hátamban egy perzselő pillantást, amely tudtam, hogy nem Donhoz tartozik. A furcsa és páratlan páros férfitagja – Clyde követte kimagasló figyelemmel a mozdulataimat.