My Wish - 5. fejezet

Sziasztok! :) Éééés itt is van a friss! :) Igazából... Nincs sok hozzáfűznivalóm. Jó szórakozást kívánok hozzá! :) 

Komikat pedig most is várom! :) 

5. fejezet – Elhatározások

- Min gondolkozol annyira? – lépett mellém Jasper a folyosón.

- Semmin... Mindenen – feleltem halkan. A reggeli jókedvem elszállt, és megint szomorú voltam. Felesleges is volt kérdeznie Jaspernek, hogy mi bajom van, hiszen érezte, amit én, és ebből könnyen kikövetkeztethette, hogy min is jár az agyam. Hiányzott Jake, és ezt próbáltam előlük eltitkolni, de nem jött össze.

- Aesha, ma én viszlek haza, mert a többieknek el kell menniük – mondta nevetve, majd megölelt.

Nagyon szerettem Jaspert, hozzá álltam a legközelebb a családomból, persze leszámítva a nővéremet. Tvisha még mindig nem volt beszámítható, ezért nem is járt iskolába. Edward sokat segített neki, de azért néha a bátyámnak is kellett suliba járnia, ezért Esme töltött Tvishával rengeteg időt.

- Mi dolguk van? – kérdeztem kíváncsian, majd kibújtam az öleléséből, hogy jobban láthassam az arcát.

- Családi ügy – felelte diszkréten. Nem kellett kétszer elmondania, számomra is nyilvánvaló volt, hogy enni mennek.

- És neked nincs szükséged...?

Elharaptam a mondat végét. Felesleges lett volna kimondani, tudta jól, hogy mit hozok ki belőle.

- Nem, nekem ráér, ha csak este megyek el.

Átláttam rajta.

- Jasper! Miattam igazán nem szükséges itthon maradnod! Azt hiszem, egyedül is képes vagyok hazatalálni! – érveltem.

- Aesha, erről nem nyitok vitát. Tudod jól, hogy mennyire figyelni kell rád. Ez nem játék.

- Te megint miről beszélsz? Azt hiszem, ezt már párszor megbeszéltük. Nem kell minden lépésemet figyelni... Mi rosszat tennék?

- Mondjuk, farkasokkal barátkozol – szűrte a fogain keresztül, és láttam rajta, hogy felhúzza magát.

Sajnálom Jasper, de minden vitát nem nyerhetsz meg – gondoltam, majd elvonultam mellette, és a terem felé vettem az irányt.

Próbáltam nem felhúzni magam Jazz viselkedésén, de nem ment egykönnyen. Komolyan mondom, egyre jobban idegesített, hogy ennyire védelmeznek... Eleinte nem zavart ennyire, de most!

Azon kezdtem agyalni, hogy már elmentek-e, vagy csak később fognak? Mert, ha esetleg már nem lennének itt, akkor lenne esélyem meglépni... Nem is olyan rossz ötlet...

Hmm... Milyen jó lenne, ha a vérfarkas gyerek ma is a suli elé jönne, és akkor el tudnék vele lógni... Azt hiszem, soha többé nem jönnék vissza a... vámpírokhoz.

Még gondolni is rossz volt ezeket a szörnyűségeket, de ha Edward meghallotta, akkor fél percen belül itt kell lennie. És akkor nagy valószínűséggel letépi a fejem... De valamit muszáj volt tennem, hiszen találkozni akartam Jacobbal.

De Edward nem jött. Sem öt perc múlva, sem egy óra múlva. Sőt, Alice sem bukkant fel.

Na, akkor most nagyon gyorsan kell cselekedni, ha nem akarom, hogy Jasper elkapjon – morfondíroztam, miközben kifelé rohantam az ajtón. Alig láttam át az embertömegen, és közben a hátam mögé is tekintgettem, hiszen bármelyik pillanatban ott állhatott Jasper.

- Aesha! Itt vagyok – szólt Jacob, mire én hirtelen fordultam vele szembe.

- Hát eljöttél! – visítottam, miközben közelebb hajoltam hozzá, de ő csak fintorogva elhúzódott.

- Oh, bocsi... – motyogtam zavartan, mert azt hittem, hogy túlságosan is közvetlen voltam.

- A szagod... – fintorgott.

- Te azt mondod, hogy büdös vagyok? – kérdeztem már-már hisztérikus hangon.

Jacob felnevetett.

- Most meg kinevetsz?

- Aesha, megengeded, hogy elmagyarázzam? – Még mindig mosolygott.

- Hát, talán.

- Nem a te illatod a rossz, hanem a vérszívóké.

- Jacob! Annyiszor elmondtam már, hogy ők nem vérszívók, hanem a családom! – dörrentem rá.

- Jó, akkor csak a családod szagát utálom. Így jó lesz?

- Igen, megfelel.

- A francba... – morogta.

- Mi van?

- Idejön. Megérzett – motyogta még mindig magának.

Egyből tudtam, hogy ki is jön ide...

- Aesha! – szólított meg a keményen csengő hang, ami a hátam mögül jött. Összerezzentem, ahogy kimondta a nevemet.

- Ne ijeszd meg! – morogta Jacob, és idegesen méregette Jaspert.

- Ne gyere a közelébe! – szűrte a fogain keresztül bátyám.

- Azt hiszem, jogom van eldönteni, hogy...

- Hé! Ugye, nem kezditek megint elölről? Én már nagyon unom! – magyaráztam kettőjük között, de mintha észre sem vettek volna.

- Aesha, ebből maradj ki, és szállj be a kocsiba – utasított Jazz. Mondanom sem kell, hogy eszembe sem jutott betartani.

- Nem! – ellenkeztem.

- Aesha – szólt Jasper most kedvesebben.

- Nem, nem érdekel. Örülnék, ha egyszer engem is meghallgatnál! Most beszélnem kell Jacobbal, de amint végeztünk, hazamegyek veled... És te szállj be az autódba! – mondtam a kelleténél kicsit durvábban.

- Nem állok le veled vitatkozni – a hangja halk volt, ám mégis fenyegető, de tisztában voltam vele, hogy a fenyegetést nem nekem szánja. – Rendben, adok nektek három percet, de nem ülök be a kocsiba. A közeledben leszek, és hallani fogok mindent. Szóval... Ne is próbálkozz semmivel! – Az utolsó mondatot Jacobnak mondta. Hátat fordított, és kicsit arrébb ment, de még mindig nem volt távol.

- Nem sok ez neked egy kicsit? Hogy mindent szabályozni akar? – értetlenkedett Jake.

- Azt hiszem, ezt a három percet nem erre kellene kihasználnunk.

- Igazad van.

- Tudod, örülök, hogy itt vagy – suttogtam, mire ő megint mosolyogni kezdett, és közelebb lépett hozzám.

- Én is örülök, hogy eljöhettem.

- Mikor jössz megint?

- Amikor szeretnéd – felelte ragyogó szemekkel.

- Hát... holnap? – kérdeztem kicsit félve.

- Holnap itt leszek – búgta, majd közeledni kezdett felém. Már annyira közel volt hozzám, már olyan közel voltunk a csókhoz...

- Aesha! – Jasper szinte kiabált.

- Oké, megyek már! – feleltem indulatosan, majd elindultam felé, és visszaintegettem Jacobnak.

- Kisasszony, nekünk mindenféleképp el kell beszélgetnünk! – Jasper hangja feszültségről és félelemről árulkodott.

Úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha most nem szólok semmit sem, inkább hagyom, hogy kidühöngje magát, aztán majd beszélek vele.

Még nem voltunk otthon, amikor Jazz lassított, és kiszállt az autóból.

- El ne merj mozdulni! – parancsolta, majd eltűnt az erdőben.

Elképzelésem sem volt róla, hogy most mit is fog csinálni. Sejteni sejtettem, hogy most dühöng egy sort, lenyugszik, és visszajön.

De én nem tudtam kivárni, ezért átültem a volánhoz, és beindítottam a kocsit. Azért is ki fog akadni, hogy miért mertem én vezetni egy mérföldet... Mikor bármi bajom eshetett volna. Hát nem nevetséges?

* * *

A gőzölgő teát néztem. Vártam Jaspert. Egyedül voltam itthon, mert mindenki vadászni ment, így csoportosan. Csak Jasper maradt itthon. Még mindig valahol az erdőben dühöngött, és fogalmam sem volt róla, hogy mikor szándékozik visszajönni. Kiakasztottam. Pedig nem állt szándékomban. Én csak azt akartam, hogy végre értse meg, ami bennem játszódik le. Elképzelni sem tudja, hogy milyen érzés ez most nekem... Hogy mennyire rosszul esik, hogy eltiltanak tőle. Kortyoltam egyet a teámból.

Meg se próbál engem érteni. Mert nem barátkozol egy farkassal, és kész. Hát persze, mintha az olyan könnyű lenne, miután a farkas rabul ejtette a szívemet. Kirázott a hideg, amint arra gondoltam, hogy mit érzek iránta. Hogyan reagál a szívem, amint a közelembe kerül. Bevágódott a bejárati ajtó. Megérkezett.

- Itt vagyok – szóltam halkan, de a tökéletes hallásának köszönhetően nem okozott neki problémát.

Számítottam rá, hogy most megint megkapom a magamét, amiért el mertem jönni onnan, és nem vártam meg.

Belépett a nappaliba, és kétségbeesett pillantása az enyémet kereste.

- Nagyon mertem remélni, hogy itt talállak – mondta halkan. Némi megkönnyebbülést véltem felfedezni a hangjában.

- Hol lennék szerinted? – Elképzelhető, hogy bunkóbb voltam, mint azt megérdemelte volna.

- Ötletem sincs. – Irónia csendült a hangjában.

Leült mellém.

- Sokat gondolkoztam.

- Mire jutottál? – érdeklődtem, és megint kortyoltam a teából.

- Teljesen tanácstalan vagyok. Tudom, hogy az lenne a helyes, ha elmondanám a többieknek, viszont azt sem szeretném, ha ezért neked támadnának. Nem tudom, hogy mi lenne a helyes.

Meglepődtem. Egyáltalán nem erre számítottam. Jasper, amint nem akar nekem rosszat, és ezért képes is lenne eltitkolni ezt az esetet a család elől. Késztetést éreztem arra, hogy megöleljem, és így is tettem.

- Köszönöm – súgtam a fülébe, és kifolyt egy könnycsepp a szememből.

- Ssh... Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj – nyugtatott. Először csak szóval, de mivel nem sikerült neki, bevetette ellenem a képességét.

- Jasper... Úgy utálom, amikor ezt teszed – mondtam, majd ásítottam egy nagyot.

- Tudom, érzem is néha – kuncogott, majd felkapott az ölébe, és felvitt a szobámba. Az tény, hogy kicsit fáradt voltam, de nem ennyire.

- Csak egyetlen feltétellel alszom el.

- Mi lenne az? – kíváncsiskodott.

- El nem mozdulsz mellőlem!

Felnevetett.

- Amúgy sem hagynálak egyedül – suttogta, majd engem elnyomott az álom.

Átfordultam a másik oldalamra, és valami keménybe ütköztem. Óvatosan nyitottam ki a szememet, de nem Jasper volt az, aki mellettem feküdt.

- Jól aludtál? – kérdezte a csilingelő hangú Alice.

- Köszönöm kérdésed, jól. És te jóllaktál?

Kuncogott a kérdésemet hallva.

- Köszönöm, igen, jóllaktam.

- Jasper hol van? – érdeklődtem.

- Miután hazajöttünk, elküldtem vadászni.

- Oh, értem.

- Gyere, enned kellene! – mondta, majd talpra szökkent, és engem is kihúzott az ágyból.

- De nem vagyok éhes – ellenkeztem.

Igazából nem ez volt az ok, amiért nem akartam lemenni. Féltem, hogy esetleg mégis tudnak a dolgokról, és most megkapom a magamét. Különösen Tvisha és Edward haragjától tartottam. Ők ketten viselték ezt a legrosszabbul.

- Pedig le kell jönnöd! Akkor majd én viszlek le! – Már nyúlt is a kezem után, hogy leszáguld velem a konyhába, de elhúztam a kezemet, és közöltem vele, hogy inkább mennék a saját lábamon, mire ő megint felnevetett.

- Mit szeretnél enni, kicsim? – kérdezte édesanyám, amint leértem a lépcsőn.

- Nem vagyok éhes.

- Ezt pedig nem hiszem el.

- Jó, akkor csinálj nekem két szendvicset.

- Máris! – mondta, majd adott két puszit az arcomra. A fiúk a meccset nézték, kivéve Edwardot, mert azt nem tudom, hogy ő merre járt. Rose a szobájában volt, Esme egy könyvet olvasott, Carlisle pedig most is dolgozott.

Apu ült le mellém. Régen nem beszéltem vele pár mondatnál többet.

- Hogy aludtál? – kérdezte a mély hang.

- Köszönöm, jól.

- Mi volt a suliban?

Összerezzentem. Biztos voltam benne, hogy apa ezt is észrevette. Nem kerüli el a figyelmét semmi.

- Mi volt ez, kislányom? – Na, mondom én.

- Tudod, írtunk egy irtó nehéz dolgozatot, és félek, hogy nem sikerült túl jól – hazudtam apunak. Ez részben igaz is volt, mert dolgozatot tényleg írtunk, de semmi okom nem volt az aggodalomra, hiszen Edward elmagyarázta nekem az anyagot, és kívülről fújtam az egészet.

- Megint meg kellene kérned valamelyik testvéredet, hogy segítsen neked. Biztos vagyok benne, hogy szívesen megteszik.

- Az lesz, apu.

Hatalmas kiabálás hallatszódott a nappaliból, és ahogy kivettem, valaki rúgott egy gólt.

- Ha nem bánod, akkor megyek én is tévézni – mosolygott apukám.

- Nem, semmi baj, menj csak. – Bátorítóan visszamosolyogtam.

Közben anyu elkészítette a vacsorámat, és elém rakta.

- Köszönöm.

- Nincs mit – válaszolta kedvesen mosolyogva.

Az tény, hogy nem voltam túlságosan is éhes, de ennek ellenére hamar végeztem a szendvicsekkel, majd csatlakoztam a meccsnéző társasághoz.

- Aesha, szeretnél valami mást nézni? – kérdezte Emmett, a tegnapi után.

- Nem, nézzétek csak nyugodtan. Engem nem zavar.

Körülbelül tíz percig néztem a fiúkkal a tévét, de nem értettem semmit sem a játékból, ezért hamar feladtam, és visszavonultam a szobámba.

Valaki kopogott.

- Nem zavarok? – hallottam a nővérem hangját.

- Nem, dehogy is – válaszoltam.

Belépett, majd leült mellém az ágyra.

- Tudom, hogy mostanában nem alakult túl fényesen a viszonyunk. De te még mindig az én kishúgom leszel, ha tetszik, ha nem. Szeretném, ha ezt tudnád.

Könnyek gyűltek a szemembe. Régóta nem beszéltünk Tvishával, és már nagyon hiányzott nekem. Hiányoztak a tanácsai, a felhőtlen jókedve, a viccei, a szeretete...

- Vigyázni fogok rád! És nem tehetsz ellene semmit sem. – Felnevetett. – Hiszen nekem van a legtörékenyebb húgom a világon! Nem hagyom, hogy bárki bántson.

- Tudod, hogy semmi szükség sincs erre. Hiszen, mindenhol ott vagytok, és sosem hagyjátok, hogy bármi bajom essen. Őszintén szólva, ez egy kicsit frusztráló. Te tudod a legjobban! Milyen hisztiket levágtál, amikor anyáék nem engedtek el valamelyik buliba. Most képzeld csak el, hogy nekem egyetlenegy önálló lépésem sem lehet. Bele tudsz gondolni, hogyan is érzem magamat?

- Aesha, én értelek téged, hogy ez most rossz neked. De be kell látnod, hogy igazunk van. Rád igenis vigyázni kell, főleg mostanában, hogy az a vérfarkas feltűnt a képben...

Dühös lettem. Fogalma sincs arról, hogy miket beszél! Még hogy Jacobtól kell megvédeni... Ezt a baromságot! Őt nem ismeri senki, mégis elítélik, pusztán azért, mert farkas. És akkor mi van? Nekem van jogom itt ítélkezni, hiszen, ha jól emlékszem, ők meg vámpírok! Ergo, semmivel sem jobbak, vagy rosszabbak, mint a farkasok. Ötletem sincs, hogy ki mondja ezeket a hülyeségeket Tvishának, ki beszéli be neki, hogy Jacob rossz, hogy távol kell maradnom tőle.

Pedig nem fogok. Ez az, amire nem vagyok hajlandó. Vagy elfogadják azt, hogy beleszerettem, vagy... vagy... Itt hagyom őket.