My Wish - 3. fejezet

Sziasztok! :) Ismét megérkeztem a frissel együtt. Remélem, hogy ez is elnyeri majd tetszéseteket. 

A bejegyzések végén pedig van „Tetszett” illetve „Nem tetszett” funkció is, amit bátran lehet használni!

Jó szórakozást, komikat várom! :)

3. fejezet - Végzet

- Azért jöttünk, hogy figyelmeztessünk titeket az egyezségre – szólt az egyikük. Most, hogy így közelebbről szemügyre vettem őket, észrevettem, hogy indiánok. És azt is, hogy póló nélkül rohangásznak ebben a hidegben. Az összes srácot alaposan megnéztem magamnak, de egyikőjükön megakadt a szemem. Magam sem tudom, hogy miért nem tudtam elszakadni a pillantásától. Ő is engem nézett, de nem úgy, ahogy a többiek. Teljesen más érzelmekkel. Jasper megszorította a kezemet, de nem nézett rám. Edward szúrós pillantást küldött felém, de nem érdekelt. Tovább néztem az idegent, és egyre furcsább érzések kerítettek hatalmukba. Egyszerre vágytam rá és féltem tőle. Minden egyes porcikája hívogatott engem, de egy belső hang mégis azt mondta, hogy ne. Vagy talán csak Jasper volt az? Ugyanis egyre jobban szorított, én pedig próbáltam kihúzni a kezeimet a szorításából, kevés sikerrel.

- Itt maradsz – morogta, és még közelebb húzott magához.

- Eszünkbe sem jutott megszegni a szerződést. Ahogy ti is látjátok, semmi rosszat nem tettünk – mondta Carlisle.

- Reméljük, így is marad – mondta az egyik idegen.

- Ebben biztosak lehettek – szólt közbe idegesen Jasper.

- Akkor, azt hiszem, nem is zavarunk tovább – kezdte az idegen, majd már el is tűntek az erdőben.

Jasper megrovó pillantásokat küldött felém, amit én nem értettem, hogy miért kapok. Edwardra néztem, aki hasonló arckifejezéssel nézett rám.

Itt mindenki megőrült? – kérdeztem magamtól. Jasper felkapott a hátára, és már indultunk is vissza otthonunk felé.

- Válaszokat akarok! – hadartam idegesen, ahogy körbenéztem a nappaliban található családtagokon. Furcsa volt ez a csend, amit nekem kellett megtörnöm.

- Aesha... – kezdte Jasper, de Edward átvette a szót.

- Ők voltak a farkasok – mondta Edward.

- Farkasok? – kérdeztem döbbenten.

- Azok. És nekünk van egy megállapodásunk, amit velük kötöttünk régebben.

- És mi az? – tettem fel a kérdést.

- Amennyiben senkit sem harapunk meg, béke lesz.

Olyan viccesen jött ki ez az egész, hogy alig bírtam elfojtani a nevetésem.

- Ez nem vicces! – rivallt rám Jasper, mire egyből elszállt minden jókedvem.

- Igazad van, tényleg nem az, de olyan viccesen jött ki. Szóval, béke... Ami azt jelenti, hogy ők veszélyesek?

- Azok – felelte nemes egyszerűséggel Emmett.

- Hát, nem tűntek annak. Pár srác.

- Persze, mert most nem farkasként rohangásztak – nevetetett Emmett.

- Aesha, beszélnünk kell! – mondta Jasper, majd felhúzott a kanapéról, és a szobám felé ráncigált.

- Mi történt? – érdeklődtem, hogy mi ez a hevesség.

- Aesha, nem tudom, hogy mi ütött beléd, de gyorsan tegyél le róla!

- Miről beszélsz? – értetlenkedtem.

- Tudod, érzem, amit te, és azt kell mondanom, hogy nagyon nem tetszett! – fortyogott a dühtől.

- Ja, hogy arról a srácról van szó... – hebegtem.

- Ez nem játék, Aesha! És fogalmam sincs, hogy mit tervezel, de azt kell mondanom, hogy gyorsan felejtsd el, mert azt nem engedem meg.

- Mit? – tettem a hülyét.

- Értsd meg, hogy nektek nincs együtt jövőtök! Az nem lehet! – tajtékzott a dühtől.

- De nem értem, hogy miről beszélsz. Szó sincs semmi ilyesmiről, csak te képzeled be – próbáltam magam kimagyarázni.

Teltek a napok, és úgy tűnt a család elnézni nekem ezt az apró botlást, de az tuti, hogy soha többet nem visznek el vadászni magukkal. Viszont nekem nem ment ilyen könnyen, hogy túllépjek a dolgokon. Amikor Edward nem hallotta, állandóan rajta járt az agyam. Na, jó, néha még akkor is, amikor hallotta.

Éppen sütött a nap, és én egyedül mentem iskolába, amit nem is bántam, mert végre kicsit elszabadulhattam tőlük, mert már kezdett egy csöppet nyomasztani az a rengeteg árgusan figyelő szempár. Nem kell félreérteni, hiszen imádtam őket, csak tényleg túlzásba vitték a gondoskodást.

Érdekes, hogy amikor nem akarod, hogy gyorsan elteljen a nap, akkor csak úgy repül, máskor meg alig vánszorognak az órák... Jó volt ma kicsit egyedül lenni. Mivel még mindig sütött a nap, ezért nem jött értem senki sem, és most ezt is imádtam.

Éppen a suli ajtaján jöttem ki, amikor megpillantottam a titokzatos farkas gyereket a suli előtt ácsorogni. Valami hihetetlenül jól nézett ki, még mindig. Nem is emlékeztem rá, hogy ennyire jó pasi a lelkem. A szívem vadul kezdett kalimpálni, de aztán gyorsan le is lombozódtam, mert biztos voltam benne, hogy nem hozzám jött. Miért is jött volna, hiszen a vámpírok „kedvence” vagyok, ő pedig a vámpírok ellensége. Még egy utolsó vágyakozó pillantást vetettem felé, és tudtam, ezért Jasper ki fog nyírni, de vállalnom kell a kockázatot, majd elsétáltam mellette. Komolyan mondom, lehet, hogy én vagyok a nem normális, de mintha ő is engem nézett volna.

- Hé... – hallottam meg a hangot a hátam mögül, de meg sem fordultam. – Vérszívós lány – ezt olyan halkan mondta, hogy én is alig hallottam meg, és azt kell mondanom, hogy nagyon nem tetszett. Ők a családom, és nem hagyom, hogy bárki bármi rosszat mondjon róluk. Hirtelen megfordultam, és láttam a meglepettséget a farkas arcán.

- Mit is mondtál? – kérdeztem ingerülten.

- Csak azt, hogy vérszívós lány. Azok, nem?

- Nem, nem azok! Elsősorban a családom, másodsorban a barátaim, és csak utána vámpírok. – Az utolsó szót suttogva ejtettem ki.

- Nekem mindig is a harmadik marad – vágta rá mérgesen.

- Ezért jöttél, hogy ezt megoszd velem? Akkor teljesen feleslegesen fáradtál – mondtam enyhén lekezelően, annak ellenére, hogy elolvadtam tőle.

- Sajnálom, én nem akartalak megbántani... – Olyan aranyos volt a hangja is!

- Azt hiszem, sikerült.

- Tényleg nagyon sajnálom.

- Hú, milyen bunkó vagyok, hogy be sem mutatkoztam. Jacob vagyok – mondta az idegen, akit Jacobnak hívnak.

- Én pedig Aesha vagyok – feleltem, mire teljesen lefagyott, és csak bámult rám, én pedig kezdtem magamat rosszul érezni.

- Valami baj van? – érdeklődtem.

- Nem, nincs... Csak...

- Csak, mi?

- A neved... – suttogta.

- Ja, az? Hát igen, mindenki furcsán szokott nézni, amikor megmondom, hogy is hívnak. Most jön az a kérdés, hogy milyen eredetű, és mi a jelentése, igaz? – csacsogtam, de ő még mindig lefagyva állt előttem.

- Kívánság... – susogta, majd tekintetét az enyémbe fúrta. Most én éreztem úgy, hogy megfagyott a vér az ereimben, hiszen kimondta azt a szót, amit eddig már oly sokszor kellett elismételnem a kíváncsi embereknek.

- Honnan tudtad? – hebegtem össze-vissza.

Elmosolyodott, majd megrántotta a vállát.

Nekem sem kellett sokat gondolkoznom a válaszon, hiszen elég nyilvánvaló volt, hogy egy indián srác, tudja, hogy az én indián nevem mit is jelent...

- Bocsi, csak egy pillanatra elkalandoztam... – mondta Jacob, és még mindig a szemeimbe bámult.

- Semmi baj, megesik – feleltem én is zavartan, hiszen még mindig nem tértem magamhoz.

- Azt hiszem, engem és téged is ki fognak nyírni – nevetett.

- Az biztos, hogy Jasper megöl, ha értesül az eseményekről, márpedig előttük nincs titok – nevettem én is.

- Ugye tudod, hogy nekünk nagyon nem lenne szabad...? – kérdezte félénken.

- Tudom, nagyon is. De ha egyszerűen... – nem tudtam befejezni a mondatom.

- Ha, mi? – kérdezett vissza.

- Á, mindegy is. Amúgy, te ide jársz suliba? – Újra én kérdeztem.

- Én már nem járok suliba. Tavaly fejeztem be, és most pihenőt adtam magamnak – mondta büszkén.

- Oh, hogy irigyellek! – nevettem.

Félve néztem körbe, de bár ne tettem volna! Egy fekete, sötétített üvegű Mercedes parkolt le pár méterre tőlünk.

- Ajaj... – sziszegtem.

- Ez ajaj, bizony – felelte Jacob; a kedvesség és a játékosság eltűnt a hangjából.

- Ha most elfutok, és a napon maradok, akkor van esélyem a menekülésre – latolgattam a lehetőségeimet.

- Szerintem annak nem örülne – mondta haragosan Jacob, és nekem egyre idegesebbnek tűnt.

- Azt hiszem, én most megyek, és szembe nézek a végzetemmel. Viszlát, Jacob! – Elköszöntem, majd hátat fordítottam neki.

- Aesha... – suttogta, mire ismét hátra fordultam, holott tudtam, hogy nem lett volna szabad.

Nem szólt semmit, csak halványan elmosolyodott, majd vetett még egy komor pillantást a Mercedes felé, és eltűnt az erdőben. Csak bámultam utána, és a kábulatomból a mellém parkoló autó rángatott ki.

Készülj fel a legrosszabbra! – figyelmeztettem magamat, majd beültem a kocsiba.

Nagy meglepetésemre Alice ült benne, nem pedig Jasper, aminek nagyon-nagyon örültem.

- Alice... – kezdtem, de félbeszakított.

- Aesha! Tudom, hogy ez az egész helyzet nagyon rossz neked, és hidd el, nekünk is. De nem lehet ezt csinálni, amit te. Ez nem helyes, Aesha! – Egy csöppet sem beszélt kedvesen.

Nem tudom, hogy mi ütött belém, de visszaszóltam Alice-nek, pedig ő lenne az utolsó, akit bántani tudnék.

- Persze, nektek könnyű! Nem vagytok egyedül, és mindenetek megvan, ami egy boldog élethez kell! De én? Az én érzéseimmel ki törődik? – kiabáltam, pedig nem ez volt a célom. Kiugrottam a kocsiból, majd berohantam az erdőbe.

Tudom, hogy meggondolatlan, gyerekes és makacs döntés volt, de valamit tennem kellett. Nem bírtam volna tovább, ha a kioktatást kell hallgatnom. Pedig tudom, hogy csak az én érdekemben mondják, és szigorúan nevelő célzattal, de nem akartam. Nem akartam, hogy beleszóljanak az életembe, magam szerettem volna irányítani, de tudtam, nem lehet.

Biztos voltam benne, hogy hamarosan megtalálnak, és nem teszem zsebre, amit kapok tőlük. Rohantam, és rohantam egyre beljebb a rengetegben, és el akartam bújni a világ elől.

Sajnos, a magányom nem tartott sokáig, mert két másik indián srác lépett elő a fák közül, és a szemeikkel szinte már darabokra szakítottak engem.

- Te meg mit keresel itt? – kérdezte az egyik, és közben villámokat szórt a tekintetével.

- Tanulmányi kirándulást folytatok – mondtam cinikusan.

- Ez nem vicc, kislány! – rivallt rám a másik.

- Most jön az a rész, hogy széttéptek? – keserűen felnevettem.

- Arra gondoltunk, mielőtt nem tudtuk, hogy egy ember van itt.

- Nem tudtátok? Ilyen nehéz megkülönböztetni a vámpíroktól? – megint én kérdeztem.

- Tudod, pont olyan szagod van, mint nekik.

- Mivel köztük élek! – mutattam rá a tényre.

- Ez az, amiért mi is aggódunk. Nem félted az életed? – kérdezte az egyik srác.

- Nem. Tudod, amit ez után fogok kapni, az sokkal veszedelmesebb! – Felnevettem, amikor ezt mondtam.

- Te úgy vagy itt, hogy nem tudják? – kérdezte meglepődve a másik.

- De tudják, csak ellógtam.

- Hogy tudtál ellógni előlük? – Láttam a meglepettséget az arcán.

- Tudod, süt a nap... – Megint cinikus voltam.

- Most mit csináljunk? Nem kell a balhé, de a kiscsajt sem hagyhatjuk itt – mondták egymásnak. Hű, de idegesítő, hogy azt sem tudom, kik ők, vagy legalább hogy hívják őket.

- Nem akarok semmit sem mondani, de én is itt vagyok – szóltam bele a beszélgetésükbe, ami történetesen rólam szólt.

- Nem vihetjük haza, és itt sem hagyhatjuk. Vissza kellene kísérni a városba.

- Igen, én is azt hiszem.

Az egyik elkapta a karomat, majd elkezdett húzni.

- Hé, eressz el! Én nem akarok innen elmenni! Nem hallod? – sipítottam, de meg sem hallották.

Sikítottam.

Ez volt az, amire egyáltalán nem számítottak, és a srác végre elengedte a karomat.

- Nem hiszem el, hogy képes lettél volna kiráncigálni! – ripakodtam rá.

Nem telt el fél perc, és Jacob riadt arckifejezésével találtam szembe magamat.

- Ti meg mit műveltek? – kérdezte a két srácot, majd közelebb lépett hozzám, és jól szemügyre vett, hogy lett-e valami bajom.

- Jól vagy? – súgta halkan.

- Nincs semmi bajom sem – feleltem.

- Fiúk! Mi a frász volt ez? – vonta kérdőre a két idegent.

- Hé, hé! Ne rajtunk verd le a balhét! – mentegetőzött valamelyik.

- A kiscsaj ellógott a vérszopóktól, és itt kötött ki. Mi meg csak a szagot éreztük, és már tettre készen jöttünk ide, és őt találtuk.

- Azt ne felejtsd el, hogy ki akartál rángatni innen – tettem hozzá az beszámolójához. Jacob még idegesebben nézett a srácokra, akik pedig még jobban kibuktak rám.

- Jönnek – szólalt meg végül Jacob, de nekem fogalmam sem volt róla, hogy honnan tudja.

- Szerencséd van, hogy nem mentél beljebb az erdőben, mert akkor nem tudnának megvédeni – kacarászott az egyik ismeretlen.

- Ja, az egyezség – mondtam halkan.

- Úgy tűnik, sok mindent elmondtak neki – jegyezte meg a másik ismeretlen is.

- Reméljük, nem lesz semmi baj – súgta nekem Jake, és az erdőt kezdte pásztázni.

Mi lesz ebből, te jó ég...?

Megláttam Jaspert, aki a tekintetével rögtön az enyémet kereste, és először megnyugvást véltem felfedezni az arcán, aztán pedig haragot. Mellette ott volt Emmett és Edward, mellette pedig a nővérem, Tvisha.

Még szerencse, hogy csak ők vannak itt. Bele sem merek gondolni, ha anya meg apa is itt lenne... Mondjuk, Tvisha egymagában már elég veszedelmes, főleg, ha jobban megnézem, hogy milyen szemekkel bámul engem, és milyennel a farkasokat... Az biztos, hogy nem számíthatok sok jóra...

Jacob bátorítóan a kezemet szorongatta, ami kicsit megnyugtatott. Azt hiszem, nem akarom, ami most következik.