Sziasztok! :)

Nem, most nem Nilla vagyok. Hanem a húga, Szandi.

Mivel neki nincs ideje, sem energiája befejezni ezt a történetet, de csak úgy 'kidobni' meg sajnálja, ezért úgy döntöttünk, hogy ezentúl én fogom írni.

Ne várjatok túl sokat. Igaz, hogy már írogattam régebben, de sohasem olyan komolyan, mint Nilla. Még elég kezdő vagyok, és a szereplők, a történet sem saját, de azért igyekezni fogok.

Egyelőre fogalmam sincs, hogy mikor lesz következő rész, de igyekszem vele. És megpróbálok kellemes meglepetést okozni.

Remélem, hogy ezentúl is számíthatok rátok:

Szandi

5. fejezet - With you in my dance

Sziasztok, Édeskék! :)

Köszönöm szépen a kommenteket, nagyon jólestek! :) Remélem, hogy most is írtok majd párat, és nem okoz csalódást a fejezet! :)

Sajnálom, hogyha lassú a tempó, de rengeteg mindent kell csinálnom az írás mellett. Na, mindegy, ez nem a panaszkodás pillanata, szóval, jó szórakozást! :)

Pusszantás: Nillu

5. fejezet – With you in my dance

„Attól féltem, hogy ha túl közel engedem magam hozzá, akkor még közelebb akarnék lenni…”

            Don összeszűkült szemekkel nézett rám, majd Justin feldagadt, bekötözött bokájára. Nagyon nem tetszett neki a helyzet. Helyes, ugyanis nekem sem volt ínyemre. Rettegtem attól, hogy mit fog mondani, lélegzet-visszafojtva vártam a válaszát. De ő csak nézett, néha hümmögött egyet, de ennél több nem történt. A kezeimet tördeltem, és belemélyesztettem a körmömet a tenyerembe. Muszáj volt valamivel elfoglalni magamat, mert félő, hogy különben bediliztem volna stressztől. Mandy és Jack régen leléptek itthonról, csak én és Justin maradtunk, illetve most már Don is köztünk volt. Ideges volt ő is. Hű, régen tartottam már ennyire a főnökömtől, de ez a mostani helyzet... Rossz volt nagyon.

- Nos, Lenna – kezdett bele halkan – ez nem hiányzott most neked. Azt terveztem, hogy a néhány hónap múlva induló Jamen részt vehettek majd Justinnal, jó edzés lenne a jövő évi Thmaxre. De így... Nem tudom mi lesz velünk, Lenna! Nincsen másik táncos, akit be tudnék melléd rakni. Ti vagytok a legjobbak! Attól félek, Drágám, hogy ezt ki kell most hagynod.

- Mi? – hangom elhalt. Erőtlenül, fáradtan dőltem le a kanapéra. A kezembe temettem az arcomat, és igyekeztem nem elsírni magamat. Miért, basszus, miért akar az életem apró darabokra törni? Mélyeket lélegeztem, hogy elűzzem a rám törő pánikot, de nem igazán jött össze. Justin közelebb csusszant hozzám a kanapén, és a hátamat kezdte simogatni. Több sem kellett nekem.

- Kicsim, nem lesz semmi baj! Nehogy elsírd nekem itt magad! Hallod? Nem szabad! Ez nem akkora tragédia! Most kimarad a Jam, de gondolj arra, hogy több erőd marad a Thmaxre. Mert addig meggyógyulok, ez fix. Nem foglak így itt hagyni, bízz bennem!

- Attól tartok, Justin, hogy neked a jövő évi Thmax is kimarad... – nézett rá Don komolyan. Én pedig akkor összetörtem. Kitört belőlem a zokogás, és már nem akartam visszatartani a könnyeimet. Soha nem éreztem magamat ennyire magányosnak, elveszettnek. Most nem maradt semmim. Se a társam, se a versenyem... csupán én.

* * *

            Idegesen ugrottam neki ötödszörre is ugyannak a nyolcasnak. Nem nézett ki jól, nem úgy sikerült, ahogyan én akartam. Semmi sem ment. Új koreográfiát próbáltam összeállítani a csoportnak, de mióta egyedül edzettem őket, nem volt könnyű dolgom. Most délután három volt, Los Angeles utcáin ragyogó napsütés, rengeteg ember... Én pedig itt vagyok a teremben, és a tükörben szemlélem magamat. Semmi esélyem sem maradt. Néhány napja, mióta Don közölte, hogy Justin semmi esetre sem táncolhat most egy darabig, és később is ki kell maradnia a versenyekből, végem volt. Nem számíthattam senkire sem. Attól rettegtem, hogy ha a kicsiket is elveszik tőlem, semmilyen dolgom nem marad. Kétnaponta járok majd a saját edzésemre, de minek? Ha nem versenyezhetek, felesleges az egész. De ha nem vagyok elég ügyes, nem rakok össze valami normális táncot, Don elveszi tőlem őket. Szívás. Totál szívás.

- Lenna! – Összerezzentem. Ijedten fordultam meg, azt hittem, hogy senki sincs itt rajtam kívül. Hát tévedtem. Don volt az. – Jöttem, hogy megkérdezzelek, minden rendben van-e veled. Elég régóta itt vagyok már, és fentről figyellek...

- Jaj, ne... – motyogtam. – Nincs semmi bajom sem, csupán... Kicsit kiadom a gőzt.

- Aha, ezt én is láttam... Beszélnünk kell, Lenna. Nagyon nem tetszik ahogyan bánsz magaddal.

- Tessék? – Azt hittem, hogy el akarja venni a munkámat. Az életemet. A táncot. – Micsoda?

- Egyedül nem bírod, Lenna. Látom, hogy teljesen kifárasztod magad, de ezt nem engedhetem. A legjobb táncosaim egyike vagy, nem tehetlek ki ekkora stressznek! Justin sérülésére senki sem számított, pont a legrosszabbkor jött. Itt lesz a Jam, és neked táncolnod kell. De egyedül nem megy, Lenna.

- És akkor most mit szeretnél, mit csináljak? Repüljek el egy hétre Tenerifére, menjek gőzfürdőbe, szaunába, és masszíroztassak? Az talán megold valamit, ha csak tétlenül nézem, hogy szertefoszlik amit felépítettem? Don, ilyet nem kérhetsz tőlem!

- Jaj, ne butáskodj már! Sosem kérném tőled, hogy add fel, amiért keményen megdolgoztál. Viszont ez a tenerifés gondolat nekem egész tetszik! – nevetett. – Majd szólj, hogyha indulsz, és én is veled tartok!

- Ez most komoly dolog, Don – sóhajtottam. – Nem teheted meg velem, hogy így elveszed tőlem a táncosaimat. Szeretem őket, és megőrülök otthon munka nélkül! Ráadásul Justin is, amikor beteg, vagy valami baja van, olyan hisztis, hogy az valami egész hihetetlen... Már ma is, azt hittem, hogyha nem jöhetek el, meg fogom ölni.

- Na, de Lenna! – kuncogott. – Nem lehetsz ilyen szívtelen és gonosz dög vele! Szóval, hisztis? Na, várj csak Justin cimbora, hogyha visszajössz közénk mit fogsz ezért még kapni!

- Jaj, kérlek, csak azt ne mondd neki, hogy tőlem tudod! Legalább a következő évtizedben hallgatni fogom, hogy kifecsegtem a titkát!

- Nyugi, számíthatsz rám. Pont ezért jöttem ma ide, erről akartam veled beszélni. – Kíváncsian hallgattam, és összeszorult gyomorral vártam, hogy mi az ítélet. Tudtam jól, hogy nemcsak egy ilyen baráti csevelyről van itt szó, ha személyesen jött ide hozzám trécselni. Pláne nem egy ilyen helyzetben. Istenem, csak add, hogy ne maradjak munka nélkül!

- És? – kérdeztem suttogva.

- Hosszas gondolkozás után arra jutottam, hogy egyedül nem vezethetsz tovább egy csapatot. A fejtörést azonban az okozta, hogy kit rakjak melléd... Sokan vannak közülünk olyanok, akikről tudom, hogy nem bírnák a tempót, amit te igen... Viszont nagy szerencsém volt, hogy nemrégiben bővült a csapatunk...

- Ne! – szóltam közbe zihálva. Időközben rájöttem, hogy mi lett a halálos rendelet. – Csak azt ne! Kérlek...

- Ugyan már, Lenna! Ne legyél ennyire gyerekes. Meglátásom szerint sokat tanulhattok egymástól! – nevetett tovább, majd felállt mellőlem a földről, és az ajtó irányába nézett. Lassan, már-már robotszerűen fordultam arra, habár jól tudtam, hogy mit – vagyis inkább kit – fogok ott látni.

Dorian csillogó szemekkel, és azzal az „én-mindenről-tudok” félmosollyal nézett rám.

4. fejezet - Disaster

Sziasztok, Drágák! Sajnálom, hogy eddig nem hoztam a frisst, de családi programon voltam, aztán kórházba kellett vonulnom, és kész őrültekháza volt itthon is utána. Talán unalmas lett, rövid, és késett, de azért fogadjátok szeretettel! :)

Pusszantás, Nilla

4. fejezet – Disaster

„Ez most már nem lehet egy gyenge kis szellő, amit megállít egy ócska kis felhő. Nekem vihar kell, mennydörgés...”

            Justin reggel álmában is mellém bújt, ettől pedig jóleső érzéssel telt meg a mellkasom. Két napja azzal győzködtem magam, hogy nem kell Dorianra gondolnom folyton. Próbáltam kiverni a fejemből, komolyan igyekeztem, de nem sikerült. Ahogyan táncolt, és ahogyan csókolózott azzal a lánnyal... Félek, a pillanat örökké belém égett. Meg akartam mutatni, hogy milyen erős vagyok, de ez csak kívülről tűnhetett annak. Belülről ugyanis végtelenül gyengének éreztem magamat. Arra gondoltam, hogy szükségem van arra, hogy lássam őt. Edzésre akartam menni, és figyelni, hosszú órákon keresztül. Ezért a gondolatért pedig végtelenül haragudtam magamra. Nekem itt volt Justin, akit nagyon, de nagyon szerettem. Nem dobhattam el egy hosszú kapcsolatot csak úgy a pillanat izgalmáért! És különben is. Justinba szerelmes vagyok, az érzelmeim irányítanak. Amit Dorian iránt érzek, az pedig nem más, mint színtiszta kémia. Semmi több, pusztán az ellentétek vonzzák egymást.

            Kikászálódtam az ágyból, és a konyhába siettem egy kis kávéért. Azonban amikor kiértem, meglepve tapasztaltam, hogy Mandy, a húgom is ott ténykedik.

- Szia, Tesó! – köszöntött álmosan. – Régen láttalak.

- Szia, hugi! – intettem neki. – Igen, ami azt illeti, tényleg. Későn járok haza az edzésekről, és ez nem könnyíti meg a dolgunkat. Pedig már akartam veled beszélni, megfogalmazódott bennem egy új táncruha ötlete.

- Mesélj! – csillogó szemekkel letette elém a bögrét, én pedig hosszú és kimerítő leírásokat adtam neki a fejemben lévő kollekcióról.

- Hát ez csodálatosan hangzik! Ah, komolyan mondom, hogy alig várom már, hogy esedékes legyen őket megvarrni! Imádni fogom! Lenna, komolyan mondom, ilyen ötleted talán még sosem volt!

- Mármint, ennyire jó, vagy...?

- Ennyire jó! – kuncogott fel. – És mi a helyzet Justinnal? Mostanában ő sem lóg itt nálunk annyit, mint régen...

- Tudod, hogy nem lakunk együtt.

- Igen, pusztán annyi időt töltötök együtt, mintha úgy lenne. De a kettő komolyan nem ugyanaz.

- Most szemtelenkedsz velem, édes húgom?

- Kicsoda? Úgy nézek én ki? Képes lennék én rá? Dehogy! – kacagott tovább. Szemmel láthatólag nagyon jól szórakozott rajtam. Én kevésbé élveztem a szituációt.

- De hogyha így visítasz simán felkelted! – vetettem oda, mint akit nem érdekelnek a megjegyzései sorozata. Ezzel tudtam, hogy elérem a kívánt hatást.

- Ha-ha! – motyogta lelombozva. – Na, én megyek fürdeni, te pedig készíts a lovagodnak kávét, mert ha jól hallom, már kifelé csoszog a birodalmadból! – azzal kecsesen elsétált. Hihetetlen, hogy ez a lány már kora reggel is ennyire kirobbanó formában van. Pörög, magyaráz, pont nem olyan, mint aki alig pár perce kelt fel.

            Justin tényleg megjelent néhány perccel később a konyhában, és kávéért sopánkodott. Én pedig voltam olyan jó és kedves háziasszony, hogy főztem az uramnak egy újabb adag feketét. Jót mosolyogtam magamban ezen a hasonlaton, majd Justin ölébe huppantam.

- Hogy érzed magad? – kérdezte.

- Jól köszönöm. Kipihent vagyok, és fitt. Jöhet délután a kicsik edzése!

- Hű, igen, még az is van ma. Gondolom, örülsz, hogy most mi dirigálunk, és nem nekünk Don! – nevetett, majd amikor látta, hogy Mandy kitáncol a fürdőből, óvatosan kicsusszant alólam. – Bocs, cica, hív a természet! – lehelt egy apró csókot az ajkaimra, majd a fürdő felé indult.

Belekortyoltam Justin kávéjába is, csak nem fog megharagudni érte.

            A következő pillanatban azonban olyan dolog történt, ami megváltoztatta a három-négyhetes terveimet előre. Hatalmas zörej hallatszódott a fürdő irányából, majd szitkozódás és ordítás. Nekem sem kellett többször mondani, rögvest felpattantam, és szerelmemhez rohantam. Azonban a látványra egyáltalán nem voltam felkészülve. Justin a vizes, fehér kövön feküdt, és a bokáját fájlalta. Odacsúszkáltam hozzá a vízben úsztatott padlón, hogy segítsek neki felállni.

- Mandy, Jack! – kiáltottam, hogy húgomat, és a hapsiját is iderendeljem. – MANDY!

Nem telt el pár perc, és a felmentő sereg meg is érkezett. Kitámogattuk Justint a kanapéra, én pedig jobban szemügyre vettem a kificamodott bokáját.

- Akkora tócsa volt a padlón, hogy eltanyáltam benne – panaszolta Justin. Mandyre néztem.

- Legközelebb, talán jó lenne, ha nem hagynád magad után úsztatva a fürdőt! – morogtam rá szerencsétlen húgomra. – Tudod, mit jelent ez? Justin nem tud dolgozni a lába miatt, és ha ő nem, akkor én sem! Basszus, pont most kaptam meg a kicsiket, Don pedig... Ki lesz akadva, és elveszi őket tőlem. Most meg mihez kezdjek?

- Szívem, nincs semmi bajom... – mondta Justin, de láttam, hogy fájdalmai vannak.

- Ezt ne is kezdjük el, rendben? Munkámból adódóan elég sok bokát láttam már, és tutira tudom, hogy ez itt fáj! Szóval, most az lesz, hogy elviszlek a kórházba, adjanak rá valamit, aztán felhívom Dont, és szembenézek a végzetemmel...